Pénzteremtés a gyakorlatban – tévhitek és az igazság

Magyar Nemzet, 2016. február 15, 8. oldal

Nyilvánvaló, hogy a pénz kiemelkedően fontos szerepet játszik a gazdaságban és az egész társadalomban. "Money makes the world go round",  vagyis a pénz mozgatja a világot. A közgazdaságtudomány területén mégis évtizedek óta az a nézet uralkodik, hogy a pénz alapvetően semleges. Éppen a közgazdászok figyelmét kerülte volna el a pénz fontossága?

Milton Friedman és Robert Lucas Nobel-díjas közgazdászok a pénzt olyan fátyolnak tekintették, amely képes eltakarni a szemlélő elől a valós gazdasági folyamatokat, de hosszú távon nincsen hatással azokra. Ennek megfelelően a gazdasági tankönyvek zöme makroökonómiai összefüggésben teljesen elhanyagolja a pénz és egyúttal a bankrendszer szerepét.

Napjainkban végre változni látszik a helyzet. Egyre többen ismerik fel, hogy nem a pénz, hanem a pénz semlegességét hirdető tanítás az a fátyol, amely eltakarja előlünk a valóságot. A pénz- és bankrendszer a valóságban ugyanis nagy mértékben meghatározza gazdaságunkat, így például a javak elosztását, a gazdasági válságok kialakulását és a természeti erőforrásokkal való gazdálkodásunkat.

A pénz- és bankrendszer valódi szerepét csak akkor tudjuk megérteni, ha szakítunk azzal a mélyen rögzült tévhittel, hogy a kereskedelmi bankok pénzügyi közvetítő intézmények. Hiába állítják a tankönyvek, hogy a kereskedelmi bankok azért gyűjtenek betétek formájában pénzt, hogy ezt a pénzt hitelként kölcsönadják, ez nem felel meg a valóságnak. A bankok nem a betétekből finanszírozzák a hiteleket. Amikor hitelt nyújtanak, akkor mérlegbővítés útján új számlapénzt teremtenek (ez a pénz a banki mérleg eszközoldalán hitelként és forrásoldalán betétként jelenik meg egyidejűleg). A hitelnyújtáskor a bankszámlán megjelenő pénz könyvelési művelet eredményeként jön létre, úgymond a semmiből, és növeli a gazdaságban keringő pénz mennyiségét. A hitelek törlesztésekor pedig megszűnnek a bankoknak visszafizetett összegek és csökken a forgalomban lévő számlapénz. A bankok tehát nem a betétesek pénzét közvetítik tovább. Ezt mutatja az a tény is, hogy egy bank akár egyetlen betét nélkül is képes hitelt nyújtani.

A banki hitelezésnek elsősorban az szab határt, hogy az adott bank talál-e megbízható hitelfelvevőket, másodsorban pedig az, hogy rendelkezik-e elég saját tőkével. A megfelelő saját tőke megléte azért másodlagos, mert csak útólag, a hitelnyújtást követően kell a bankoknak gondoskodniuk róla. A kötelező jegybanki tartalék előírása pedig a gyakorlatban irreleváns a hitelezés szempontjából.

Ezért nem felel meg a valóságnak az úgynevezett pénzmultiplikációs modell sem. E modell szerint a kereskedelmi bankoknak először jegybanki tartalékra van szükségük ahhoz, hogy aztán ennek a kötelező tartaléknak a többszörösét teremthessék számlapénzként, amikor hitelt nyújtanak. A valóságban viszont nem feltétele a hitelnyújtásnak a jegybanki tartalék. Egyrészt azért, mert csak utólag kell a kereskedelmi bankoknak biztosítaniuk a megfelelő tartalékot. Másrészt azért – és ez a lényeg –, mert  jegybanki tartalékhoz általában úgy jutnak hozzá a kereskedelmi bankok, hogy követeléseik egy részét biztosítékként a jegybank rendelkezésére bocsátják. Mivel ezek a követelések (például állampapírok) a saját maguk által nyújtott hitelekből erednek, a kereskedelmi bankok hitelnyújtását egyáltalán nem korlátozza a kötelező tartalék előírása.

Mindezt a brit jegybank is alátámasztja egy újabb publikációjában: "A pénzteremtés a gyakorlatban eltér néhány elterjedt tévhittől – a bankok nem működnek egyszerűen közvetítőként, hitelt nyújtva a náluk elhelyezett betétekből, és nem is többszöröznek meg jegybankpénzt, hogy új hiteleket és betéteket teremtsenek." (Bank of England, Quarterly Bulletin, 2014, No. 1.) A kereskedelmi bankok tehát nem pénzügyi közvetítők és pénzteremtő kapacitásuk nem az úgynevezett monetáris bázis, vagyis a jegybanki tartalék és forgalomban lévő készpénz függvénye. Ha ezt felismerjük, akkor teljesen új képet kapunk a pénz- és bankrendszer működéséről, s egyúttal annak több problematikus következményére is felfigyelhetünk.

Ezek egyike, hogy a társadalom pénzellátása jelenleg magánkézben van, mert a forgalomban lévő pénz túlnyomó részét – a fejlett államokban mintegy 90 százalékát – kereskedelmi bankok teremtik hitelként számlapénz formájában. Így elsősorban a kereskedelmi bankok profitérdeke és nem a közérdek határozza meg, hogy ki mire kap hitelt, azaz pénzt.

A pénzteremtés jelenlegi módja növeli a gazdasági ingadozást, mert gazdasági fellendülésben a kereskedelmi bankok túl nagyvonalúan adnak hitelt, hozzájárulva spekulációs buborékok kialakulásához, míg gazdasági válságban túlzottan visszafogják a hitelezést, amivel csak tovább rontanak a helyzeten.

Probléma továbbá, hogy a bankbetétek nem biztonságosak, mert a készpénzzel (és a jegybanki tartalékkal) ellentétben a kereskedelmi bankok számlapénze nem törvényes fizetőeszköz, hanem csupán pénzhelyettesítő. A bankok nem képesek minden betétesüknek egyszerre kifizetni a pénzét, mert nem rendelkeznek ehhez elegendő törvényes fizetőeszközzel. Az állami betétbiztosítás sem elegendő, ha meginog az ügyfelek bizalma a bankrendszerben és tömegesen megrohamozzák a pénzintézeteket, hogy készpénzhez jussanak.

Ma az állam ahelyett, hogy saját kiadásaira maga teremtené – inflációsemleges mennyiségben – a pénzt, a kereskedelmi bankoktól vesz fel kamatra hitelt. Mivel a kereskedelmi bankok hitelpénzét használja a társadalom, folyamatosan kamatot fizet a bankszektornak. Ez a kamat növeli az áruk és szolgáltatások árát. Így a kereskedelmi bankok lehetősége a pénzteremtésre végül is nem más, mint a bankszektor állami szubvencionálása.

Alapvető probléma az is, hogy a gazdaság pénzellátása jelenleg csak úgy biztosítható, hogy eladósodnak a gazdasági szereplők, hiszen a pénz hitelezés útján kerül forgalomba, és ezért hitelpénz. A gazdaság növekedéséhez szükséges a pénzmennyiség folyamatos bővülése, mert ha nem növekszik megfelelően a forgalomban lévő pénz mennyisége, akkor defláció alakul ki – nő a pénz vásárlóereje –, ami elfojtja a gazdasági növekedést. A pénzmennyiség bővülése viszont azzal jár, hogy egyre nagyobb adósságot halmoznak fel a magánszemélyek, a vállalatok és az államok, növelve csődkockázatukat.

Végül megállapítható, hogy a hitelpénzen alapuló pénzrendszer a kamatos kamat miatt – az adóssággal párhuzamosan – a pénzvagyon egyre gyorsabb ütemű növekedéséhez vezet. A pénzrendszer ezáltal nyomást gyakorol a reálgazdaságra, hogy az a termelés növelésével a pénzügyi növekedés reálgazdasági alapját kitermelje, mert ha a pénzügyi növekedésnek nincsen reálgazdasági alapja, akkor csupán inflációról – a pénz vásárlóerejének a csökkenéséről – van szó. A reálgazdaságra nehezedő pénzügyi nyomás hozzájárul az emberi és természeti erőforrások kizsákmányolásához, és útját állja a fenntartható gazdálkodásnak.

A felsorolt problematikus következmények egyrészt aláhúzzák, hogy a pénz- és bankrendszer meghatározó szerepet játszik a társadalomban, másrészt felvetik a kérdést: miért nem alakítjuk át ésszerűbbé a rendszert?

Joób Márk

 

Pnzrendszer

Prof. Dr. Mark Joób

arroba

mark

joob.org

Portrait_Joob_2013xb